kicsit aggódva nézegettem először a Google Maps térképén ezt a barrio-t, nyolc és negyed kilométer a beach, két autópálya szegélyezte betondelta, na mi lesz itt, ajjaj... Barcelona belsőbb területei nem csak anyagi megfontolásból estek ki: azért is kerestünk valami kiesebbet, hogy ne kelljen egy dübörgő metropolisz nyüzsgő szívét szagolni minden áldott nap. viszont az Elköltözésből egy hét Couch-szörfölés után farokbehúzva hazaballagni éppúgy rémes kilátásnak tűnt, mint egy paneldzsungel nehézipari betonbelébe kebeleződni. ha már nincs ott a tenger, legalább lepusztult ne legyen, stresszes és lélekölő...
és ez meglepő mód az utolsó esélyként felbukkant Sant Ildefons-nál pont bejött. franc se hitte volna, de nyugi van itt, egy 80 ezres külváros lakótelepén, mérsékelt a forgalom, körülöttünk panelházak és pálmafák, a szomszédban pedig a helyi rendőrség fő-főhadiszállása. (a katalán rendőri feladatokat 2005 óta a spanyol Guardia Civil helyett egy militárisból levedlett önkéntes Mossos d'Esquadra őrszervezet látja el, rendesen. ez is egy katalán autonóm dolog.) Sant Ildefons olyan környék, ahol nagyrészt a 60-as évek Bevándorlási Boom időszakában telepedtek a spanyolajkú világ minden részéről érkező emberek, nem jellemzően katalán hely ez, a Barcelona külső körzetébe tartozó Cornella de Llobregat lakótelepes északi negyede. maga a Llobregat folyó viszonylag messze van innen, ahogy a tengerpart is, úgyhogy ezekről nem lesz mit mesélnem ebben a beszámolóban.
most ahelyett, hogy a turistaságunk miatt nem aggódunk, a bevándorlóságunk miatt lehetünk nyugodtak: Barcelonával ellentétben turizmus itt főleg "haza", Argentinába, Nicaraguába vagy Puerto Ricóba, különféle afrikai országokba, tehát kifelé és délirányba. akik nem hazalátogatósak, a netcaféval kombinált telefonáldák számtalan kedvezményes telefontarifáján beszélhetik meg transzkontinentális dolgaikat. a spanyol nyelvterület itt él és mozog körülöttünk, idővel csak ránk ragad valami. főbérlőnk, Sergi nem beszél katalánul, az anyanyelve portugál, braziliai bevándorló: jött és ideszeretett, kényszerűen feladta építész tanulmányait, tizenkét éve kétszer járt otthon, és nem gondolná, hogy képes lenne visszabrazilizálódni. neki már európai a mentalitása, nem bírna visszazökkenni egy majd' másfél évtizedes fáziskéséssel. főszakács egy közeli étteremben, ahol még nem jártunk, egyelőre itthon lófrálunk, és belakjuk ezt az új világot.
elsőre kimentünk a negyed szélére, ki az új építésű és épülő blokkok, a fűvel benőtt villamossínek, a bútorboltok és csomópontokon is túl, ahol már ipari volt valóban a város, indusztriális, gyárudvarok és graffiti, kihalt utcák vasárnap, csak egy napszemüveges néni jött már gyanúsan régóta a nyomunkban. talán ő is sétál, mondta Móni. szerintem biztos még a Franco-rezsim alatt lett besúgó, és azóta kiöregedett, rutinból, kényszerből maradt önkéntes-spicli, tisztes távolságból követ és jegyzetel egy kis vonalas noteszba, rádiójeleket küld a Guardia központba, brékó (vagymit mond, nem tudom) két gyanús külsejű fiatal, külföldiek, a gyárnegyed felé épp kelet-északkeletnek halad... megállunk, kamuból graffiti feliratot sillabizálva megvárjuk, hogy lehagyjon minket, aztán követjük az utca túloldalán, de az öreglány felhagy a sétájával, visszavitorlázik a lakott világ felé. mi pedig ki, egészen a sínekig, túl pedig zöldülő hegyek. a visszaúton már nem kémkedek.
nem messze innen van egy magas sétány, szép kilátás nyílik a végeláthatatlan agglomerációkra és az eldugott Llobregat folyó is ott kúszik valahol, amúgy olyan kicsit, mint a budai Vár falánál, csak itt nincs vár. viszont van egy szép látványos torony, a Torre della Miranda mintha egy leendő szerájhoz épült volna móros vonalakkal, a kulcslyukforma ablakok, oktagonális alap - huszadik század eleji darab, áll ott a köré metszett járda- és lépcsőformák között, egy megejtő félreértés, a Mirandatornyunk. lent meredek lankákon fenyők, óriáskaporra emlékeztető zöldek, pálmák, alatta sínek a nagyváros felé, a távolban óriás betonfelüljárón autók a tenger felé... a sétány partján tömbházak, iskolák udvara, piac, művház, mozi, pláza (vagyis Centre Commercial), a Sant Ildefons metróállomás körül. a metrón kívül az említett síneken futó HÉV, közeli villamosvonal, buszok mind-mind a barcelonai ingázást bonyolítják, tizenöt perc tömegközlekedésre van a belváros közelibb része.
nagy élet van az utcákon, bár mi inkább a napfényes munkaórákban sétálgatunk, olyankor csak nyugdíjasok és a hozzánk hasonló egyebek lézengenek. egy délutáni sétánk egy közeli betonplaccon át vezetett, gyerekek rúgták a laszit, pár nyugger a lemenő nap utolsó, sápadó sugarain aszalódott, mikor a térre néző kultúrházból egyszer csak felcsendült a zene! valami vendéglátós, ötvenes-hetvenes évek hangulatú esztrádos tánczene, az emeleten koncertet kezdett a helyi haknibanda az ötvenes-hetvenes korosztályt képviselő közönségnek. sajnos beugrót szedtek a földszinten, de mi a térről odaláttunk az elsőn csacsacsázó nagyikra és papákra (amúgy többségük petrezselyemárus üzemmódban pletyizett az ablakok mellett) és mi is lassús-öreges táncra perdültünk, azt hiszem röhögött is rajtunk pár járókelő, de nem csak a húszéveseké a szórakoztatóipar.
a fogyasztási orgia egyelőre lenyűgöző, lehengerlő és kikerülhetetlen, úgyhogy mesélek erről is, bár piacot már írtam le korábban, lásd ott. a boltok nagy része 2 és fél6 között zárva tart, aztán késő estig vannak nyitva. kínai és arab minden(gagyi)árusok, közértláncok, piaci standok, kávézók és bárok tapas és vegyestál kínálata, mosodák, patyolat, Forn az a pék (innen bagettet frisset, ropogósat), Ferreteria feliratú műszaki üzletek, Farmacía, Peluquero Masculin férfifodrász (hehe), valójában sokkal szórakoztatóbb a fogyasztói társadalom, amikor nyelvleckét is ad. van itt minden, mint a búcsúban.
a legjobb talán az, ahogy az újraelosztás teljesen közvetlenül működik, az emberek kirakják a fölösleges cuccaik a szelektív gyűjtők mellé, így megunt ruhától tegnapi bagetton át kiszuperált gépekig, mindent lehet és érdemes guberálni. külön üzletlánc foglalkozik a kitett ruhák megtalálásával, renszerezésével és jótékony célú árusításával, kb mint nálunk a turkáló, vagy Londonban a Charity Shop, szóval van honnan öltözködni. megfagyni semmiképp se fogunk, mert tegnap épp felkaphattam egy kuka mellől egy szinte még gőzölgő elektromos fűtőt, ami (alig hittem el!) működik, gondolom csak rosszkor volt rossz helyen. lesz még itt is fagypont éjjel, milyen jól jön ez még. egyelőre pulcsiban járjuk a barriót, hétvégétől már kicsit hidegebbet jósolnak, 5-15 fokok. hurrá! Móninak nagyon hiányzik a köd, a hideg meg a hó, és ennek csak örülni lehet szerintem.
Lett lakótársunk is, egy leselejtezett szobanövény, egy nagy barcelonai áruház mögött kornyadozott szegény az eselék között, gondosan bezsákoltam, hazahoztuk, köszöni jól van, kis pálmafajzat. és mi is jól elvagyunk, Móni dolgozik, csinos a csíkos felsőjében, én meg nem nagyon töröm magam, főzőcskézek, olvasgatok, egyre biztosabb lábbal sasszézok az ildefonsi telep körül. persze nem vakációzunk, de azért jól esik a pihenés, olvasás. azon a Pynchon regényen rágcsálom át magam, ami nemrég jelent meg magyarul is Súlyszivárvány címmel, Móni meg Woolf-ot, csak tudnám mi lesz, mikor ezek kiolvasódnak, nagyon gyorsan rá kell szokni majd a spanyol szövegre. megkérdeztem egy hatalmas barcelonai antikváriumban, van-e Libres Inglés, naná hogy nincs, nemhogy magyar. mondjuk a neten sokminden hozzáférhető. ez most a legnagyobb bajom, és ez is csak örvendezésre ad okot. az eddigi élményáradat-hullámvasút alapján itt is meg tudunk majd lenni, dolgozni, fordítani, filmfeliratozni, nyelvet tanulni, utazni és felfedezni, szerényen létezni: megérkeztünk.
