első spanyolországi délelőttünkre ébredve kimentünk a partra, és meghallottuk a tengert, és ez olyan volt, mintha egy háttérillusztráció hirtelen életre kelne, észrevéve a közeledőket, hogy saját horkoló-horzsoló moraj hanggal magyarázgasson türelmesen és érthetetlenül. homok és törmelék végestelen-végig a szinte kihalt, téli napfényes parton, a hullámok habot vetnek. egy-egy magányos kocogó, vagy kutyát sétáltató helyi, mintha mi lehetnénk itt talán a legutolsó turisták.

El Masnou tengerparti dombokra épült, alig pár HÉVmegállóra Barcelonától mondják be a nevét, hogy "ál maznáu". valaha nagy kikötőváros volt, ám a tizenkilencedik század, vagyis gőzhajók feltalálása óta ez háttérbe szorult, és már csak a városi tengeri múzeum, vagyis Museu Nautica árulkodik, bő katalán beszéddel. mindenféle hajók és navigációs szerkezetek, l'art de navegar. a kikötő ott van ma, ahol a vonatról leszálltunk, Ocata állomás, még El Masnou része az is, egészen a városkán kívüli bútoráruház- és szupermarket-telephelyekig. az Auchan itt Alcampo, és van vagy egy tucat lánc, Supermercat több színben és fazonban. a múzeumban productes d'ultramar - tengerentúli (gyarmat-)áru, kávé, nádcukor, rum, nemesfémek, miegyéb. sokféle hajót gyártottak, ácsoltak itt: berganti, pollacra, goleta, corbeta... a kikötő tele csónakkal, yachtok, kis halászhajók, mindenféle hobbijárgány, az esti hullámverésben két jetski-ző berreg és pattog. kereskedő ide nyaralni jönne csak, vagy talán lakni.

bizonytalan dolog téli nyaralóvárost járni átutazóban, neten kattingatni a lehetséges hétvégi vendégeskedések után, mindenhol  és mindenközben várakozni a visszajelzésre, virtualizált valóságban járkálni, ki tudja meddig. mégis sokat mászkáltunk, ha más nem, hogy elüssük a várakozást, és felfedezzünk a környéket, már amennyire ezt nyelvtudás nélkül. házigazdánk Xavi korán jár be dolgozni, bár ha jól értem, saját időbeosztásban, tehát koránkelős. így viszonylag keveset találkoztunk, és idegenvezetés nélkül  caplattuk az utcákat, dimbesdombos, balatoni hangulatú utcák, Carrer de Ez-meg-Az, csak visszatalálni a mienkhez, amit úgy hívnak: Flos i Calcat, ahova egy iskola tornya mutatja a hazairányt. toronyból pedig nincs túl sok, még El Masnau egy másik dombján áll a Parroquia de Sant Pere, ami online is látható a városka wikipedia-lapján. belülről a templom még szebb, és épp olyan üres, mint a város többi nyilvános tere hétköznap, munkaidőben, off-season. kíjebb egymás után a dombok, lakókerületek, pálmafák - amúgy nem nagyon kell eltévedni, a tájékozódáshoz mindig ott a tenger. 

a parton kószálva észak felé tizenhárom kilométer Mataró, az első nagyobb város Barcelona után, dél felé pedig jóval közelebb ott van Montgat, ide el is dzsaltunk egy napon. (az az országút szerintem a legrosszabb hely egész Katalóniában, nyomasztó volt a füst és zaj mellett szerteszórt szemétben caplatni, de hát történetesen vannak csúnya útszakaszok is, na. vissza már a tenger mentén jöttünk, a sínek vidámabb oldalán.) Montgat kicsi, tiszta és nyugodt, dombos vidék ez is, a városszélén nagy narancsligetek és szőlők, néhány tanya, ugatós házőrzők, beljebb pedig lakóparkszerű sorházak, tengeri panoráma, lejjebb a parton sikátorok és éttermek, kávézók, Montgat állomás, sínek és beach. Tihany a tengeren, bár innen úgy tíz perc vonattal Barcelona, mégse megyünk be, inkább hazacaplatunk. a parton hatalmas félbehagyott építkezés, valami köves-homokos védmű a hullámok felé, nyilván aligpár évtized alatt lenyaldosnak sétányt, töltést, síneket... a válság miatt leálltak a munkával, nagy belvíz-pocsolyák sötétlenek a kráterekben. pecáznak kinn a homokon, sorbaállított botokkal, odább egy homokvár amortizálódik a víz és szél között, és mindenfelé találni ilyen tökéletes kagylóhéjakat, de már napok óta nem veszek róluk tudomást.

az El Masnou-i piac tele van hallal, jégen kínálják a tenger gyümölcsöskertjét, más standokon szárazföldi termések, jószágok, rengeteg szokatlan áru: a már említett disznóláb-sonkák, articsóka, édeskrumpli, és a kedvencünk: egy kaki nevű paradicsomgyümölcs, nagyon finom. az árusok vidámak, mindent áthat egy tűrhetően friss halszag. a közért is nagyon tanulságos, semmi sem drágább, mint otthon, viszont van, ami feltűnően olcsó: olajbogyó, csoki, olaj, bor, zöldségek. 40 cent egy dobozos sör, az éhezés felejtős. első egzotikus ételélmény egy mélyhűtött Palitos de Mar (kb tengeri halpogácsa), azt nem tudom ugyan, mi a rendeltetésszerű felhasználás, de én kisütöttem fűszerrel és paprikával, mennyei lett.

a piac mellett is gyűjtöttem pár kriptikus graffiti-feliratot, elég sok van mindenütt, a katalán politikai közélet radikálisabb törekvéseit nagyjából szemléltetik. (persze, fontolva haladást és a törvényes kereteken belüli mérsékelt reformokat itt se fújnak a falra símaszkos középutasok.) tizenharmadikán lesz egy nem törvényi erejű népszavazás, Katalónia függetlenségéről lehet ikszelni, bár mivel nem várható semmilyen konkrét hatás, a dolog inkább szondázásnak vagy közvéleményfelmérésnek tűnhet. a katalán politika is van olyan önidentitás-kényszeres, mint az otthoni. "Independéncia í Socialismé! Estatut no!" (függetlenséget és szocializmust! nem a szövetségre! - értsd: a spanyolországi területek szövetségére).itt az ellenzéki jobboldali-konzervatívok érdekes módon ellenzik a katalán autonómiát, mivel ők (gondolom) spanyol nacionalisták, vagymi, ellenben a katalán függetlenséget propagáló baloldali többséggel, akik meg katalán nacionalisták, és meglehetősen utálják Madrid kotnyeleskedését. Xavi, aki sokat utazott, poliglott és mindig nyitott és lelkes, lelkes függetlenségpárti, katalán termékeket vásárol a boltban, nem is kérdés, hogy elmegy szavazni: Vota! ezt a szavazást szkeptikusan kezelik még a jobboldaliak mellett a helyi kommunisták és anarchisták, őnekik meg az egész túl lájtos és rendszerkonform. épp hatodikán, azaz mikuláskor pedig a spanyol alkotmány ünnepnapja... buenos dias de la constitución espanola!

gyorsan eltelt a négy napunk, péntekig egy tucat sajnálkozó ám nem-ráérős választ kaptunk, mindenki elutazik az ünnepekre... Xavi például Andorrába készül hegyet mászni a barátaival. nekünk holnapig még utána kell telefonálnunk annak a maroknyi szobának, amit ki tudnánk bérelni, persze hogy mit tegyünk, ha csak az ünnep után költözhető? a parázás itt nem megy olyan jól mint otthon: majd hosztelbe költözünk, két-három napot csak kicsengetünk a büdzséből, bemehetünk az esti CS-találkozóra bekönyörgni magunkat egy részvétteljes kanapéra, találhatunk szobát... fokozatosan kerít hatalmába az elkeseredés: nyelvtudás nélkül szinte semmit sem tehetek önállóan, Móni emaileket fogalmaz, hirdetéseket böngészünk, és egymás után roskad össze minden helyben összeeszkábált reménységünk, ráadásul kísértenek az irigykedésből kárörömre váltó magyar hangok, hogy naná hogy nem fog sikerülni, és eleve micsoda őrültség nekivágni így, ennek. (és Cseh Tamás: egy hirdetés kéne egy ház falán...) teljesen kimerített mindkettőnket ez a kiszolgáltatott végjáték, ám a szerencse úgy hozta, hogy ma is szép téli napmelegben sétálunk Katalóniában, és van már lakóhelyünk! El Masnou-t és a tengerpartot hátrahagyva még láttuk a tenger fölött a napfelkelte fényeit, Xavi ugyanazon a vonaton jött és egy Andorra-térképet gyűrögetett, hátizsákjára szíjazott krampácsoló mászóvasak és hótalpak közül integetve szállt le, úton saját expedíciója felé. mi pedig egy Cornella de Llobregat nevű barcelonai agglomeráció északi barrio-jába, Sant Ildefons-ba tettük át bázisunkat. és jó itt, majd mesélünk.