az új környék apránként ismerős lesz, és otthonos. navigációs pontok képződnek, értelmet kapó utcák és táblák, egy kereszteződés, lépcsősor, emelkedő (vagy lejtő). egyre távolabb merészkedünk a bázistól, és rutinná válik a hazatalálás. itt van pár friss eset a közelmúltból összemontírozve, a háttérben néha pálmafák dideregnek a hidegben, néha hajlongnak az esőben.

a Miranda-tornyunktól dél felé egy lankás lefeleút visz a helyivasút sínekhez, ezeken végre átkeltünk egy hűvös délután. ahogy  lebattyogunk a bringa-tolószék-forgalomért esedező betonrámpákon, egyetlen járókelő járt arra, egy feltűnően vidám és jellegzetes testmozgású fiatalember, aki vihog, viháncol, és akét nyugdíjas egyetlenjárókelő mellett előreszalad a kapu felé, nem nem elmegyógyintézet, csak egy délelőtti lökött, aki mesebeli ívek alatt egy gyönyörű parkba szökdécsel be ezerrel, talán nem is annyira lökött, mint negyedprofilból látszott. a Parc Can Mercader (kb Kalmárok Háza Park, a "can" a "casa de" katalán összevonása) szép nagy, szokott helyi flóra és fauna lepi szépen elrendezve, pálmák és kis zöld madarak, szarkák, egy kocogó kacsákat etet. telente vasárnap sehol egy lélek, magányosan álldogál Rozalia de Castro költőnő szürke mellszobra, utánanézegettem a hálón, Emily Dickinson kortársaként romantikus verseket írt, elneveztek róla mindenféle köztereket, iskolákat, ezt-azt, bankjegyen is szerepelt, itt pont nem sok vizet zavar. a Casa Mercader valami kultúrház vagy múzeum lehet, de éppen jól be van zárva. ezen kívül minden tele van vasúti sínnel, sínhálózat függőhídon, alagútban, minden irányban, kis pályaudvar, törpe nyomtáv, kisvasút üzemen kívül. nyaranta mi mehet itt! gyerekek és felnőttek a minivasúton, a tóparton (ami folyópartalakú, épp csak nem folyik) múzeumban és koncerten. most az egész placcon egyetlen étterem zúz, kisgyerekek a terasz és a játszótér között fogócskáznak, a szülők bent, mi pedig boldogan tovább. végre megvan a helyi nirvána, már nagyon hiányzott a közelbe egy telepi zöldkockánál nagyobbacska kert.

terjeszkedik az ismert világ, bár közben egyre téliesebb, és sínek mindenfelé. a Sant Ildefons-i körzetünk másik határa is sín, a villamosé, ami kelet felé Barcelona felé visz. a felszíni közlekedést jobban is szeretjük, mint a metrót, például mert gyep van a vágány mellett, és elcsilingel az egyetemi kampuszig, amit eddig nem láttunk. hát most láttuk, egyetemi épületek, nem valami lenyűgöző, továbbsuhantunk... Pest és Bécs után Barcelona is lógható villamosok otthonaként zötyögött be a történelembe. a következőnél leszálltunk, mert a Kémia és Fizika Tanszék (remélem jól fordítom a tükörből: Facultat de Química, illetve Fisica) ronda tömbjétől srégen ott virít a Palau Reial de Pedraltes, királyi palota vagymi, nekivágunk, ha beugró van, legalább látjuk a kertet. ez jó elgondolásnak bizonyult, odabent óriási és sűrűn szökőkutazott kertkomplexum, itt jó lehetett királynak lenni. ma már múzeum az egykori palota, ám ezt kihagytuk, nem vagyunk kedvezményekre jogosultak. viszont a kertet épp téli karbantartás alatt találtuk, így elandalogtunk a traktornyomos salakösvényeken: üres padok, zubogó szökőkutak, ginko fák, hatalmas randihelyszín az egyetem mellett. ezt a zöld papagoid madarak is így élték meg: egy göcsörtös szerelmesfa fekete ágain megfigyeltük a párocskákat és édeshármasokat, nahát, turbékoló csőrözés. a múzeum oldalbejáróját átalakítás közben láttuk alkalmi kordon mögött, odébb pedig alpári ocsmány betontömbfal, Móni szerint ide biztos valami nagyon gonosz arisztokratát/ellenforradalmárt/vérfarkast falazhattak el. odább újabb munkabrigád méricskél valamit egy kungfufilm-díszletre emlékeztető bambuszrengeteg mélyén.

innen kiérve a Diagonal sugárútra, tovább talpaltunk a távoli belváros irányába, ahol az El Corte Inglés áruház állt utunkba,  és fényes nagy slukkal beszippantott minket. odabent mint egy óriási reptéri vámmentes övezet, csupa csillogó pavilon, Gucci, Pucci meg ilyenek, hatalmas díszlet, az Amerikai Pszichó széljegyzete. Móni egy megamárkastandnál felfúj csuklóra valamit, ami leginkább túlárazott locsolókölninek hat. a kávérészlegnél hiénázok egy marék pörköltbabot az egyik csillogó krómmasina műanyag fedele alól, elrágcsálom, ahogy végigrandalírozunk két szintet a hatból: sokezer Eurós bőrgarnitúrák, dizájnerszarok, Burberry nyakkendők, Hoover morzsaporszívók, persze minden kurva drága. egy jólöltözött srác ingyenes vegyélegyet osztogat: emblémás kartonfecni, rajta a gyanús olajfolt parfümminta. elvesszük, végülis a slamposabb pesti kollegáival is szolidáris az ember, namár hogy lezüllesszen ez a konzumorgia. kifelémenet szembenéz velem egy manökenbaba-altest, deréktól, feszülős farmerban a plafon felé rúgkapál. a szagos fecnit diszkréten seggvájatán felejtem.

kiderült az is, hogy három kerület határán lakunk, (vagyis független municipalitás, bár valójában Barcelona külső kerületei is lehetnének). elég rossz híre van a L'Hospitalet de Llobregat zónának, állítólag éjjel a hét minden napján kerülendő, ehhez egyelőre nincs mit hozzátennem,  a lakótömbtől pár perc séta viszont az az Esplugues városrész is, ahol a karácsonyi bazárt találtuk. az árusok nagy része indián külsejű, és karácsonyi cucc mellett sok hétköznapi árut is kipakolnak a ponyvás pultokon, ruhát, bizbaszt, külön rasztás-bobmárlis-csegevarás stand is virít, plusz még anarchista jelszavakkal ékes lobogót meg katalánnemzetiszínű mousepad-ot is vásárolhat szeretteinek az ünnepi nagyérdemű. ám a legfurább tárgyak a katalán ünnepi hagyomány két kultikus toteme, a Tió de Nadal és a Caganer.

a Tió, az egy fatuskó, két pálcikalábon nyomja ki magát fekvőből, és kerek festett arcából bájosan mosolyog cifrapiros leple alól. dec 8-tól lehet installálni a hagyománytisztelő otthonban, naponta etetni (hogy mivel, az nem egészen világos: sósmogyoró, fűrészpor?) és takargatni, lásd színes tartozék. a régebbi népszokás szerint karácsonykor tűzre került a dísztelen tuskó, ahol ütlegelni kell (a piszkavassal, gondolom) és kakálásra bíztatni egy célzatos kakáltató dalocskával: caga tió / caga torró, / avellanes i mató, / si no cagues bé / et daré un cop de basto. / caga tió! (vagyis "kakálj tuskó, kakálj tortát, mogyorót és édestúrót! ha nem kakálsz jól, bottal verlek. kakálj tuskó!"). a karácsonyi kakálás másik bajnoka a Caganer ("kakáló") nevű kisfigura, aki a betlehemi jászol apokrif katalán kelléke, egy vidám guggoló kertitörpe, akinek hátul lehúzott nadrágján kivillan a valaga, bokájánál pedig friss szarkupac tekeredik. mindenféle okos és kevésbé okos elméletről olvastam, hogy ez miért és hogy van, szerintem mindenki értelmezze ízlése szerint. a katalán szarómanót még a valamikori illegalitásból is visszakövetelte a hagyományőrző népakarat, rengeteg kivitelben gyártja a Katalán Manóüzem, és állítólag a tavalyi USA elnökválasztás után rögtön feltűntek az Obamafejű Caganerek. végezetül hadd idézzek egy bölcs mottónak beillő katalán versikét: menja bé, caga fort / i no tinguis por la mort  - szabadon fordítva: "egyél jót, nagyot kakálj, / s ne félj, ha eljön a halál".