Talán sok már a roadmovie-bejegyzés, ideje lesz belsőutazós, endoszkópos monológot kanyarítanom. Például körüljárni a forrókását, hogyan, miként, miért ésatöbbi ez a kiutazás. Gaudi és tengerpart egy-két hét alatt is megvan simán, másrészt spanyol-nemtudásom reumás teknőstempóban halad.

Barcelona megnyerte valamelyik kupát, és ez jó nagyot durrant, egész este üdvrivalgás és ropogó pirotechnika, az Óperenciás kupa vagy a Kupa kupa (copyright L.E.), örül minden focirajongó, áléálé, azért jó dolog ez, még ha nem is igazodom el a finomabb pontjain.

az új környék apránként ismerős lesz, és otthonos. navigációs pontok képződnek, értelmet kapó utcák és táblák, egy kereszteződés, lépcsősor, emelkedő (vagy lejtő). egyre távolabb merészkedünk a bázistól, és rutinná válik a hazatalálás. itt van pár friss eset a közelmúltból összemontírozve, a háttérben néha pálmafák dideregnek a hidegben, néha hajlongnak az esőben.

 kicsit aggódva nézegettem először a Google Maps térképén ezt a barrio-t, nyolc és negyed kilométer a beach, két autópálya szegélyezte betondelta, na mi lesz itt, ajjaj...

első spanyolországi délelőttünkre ébredve kimentünk a partra, és meghallottuk a tengert, és ez olyan volt, mintha egy háttérillusztráció hirtelen életre kelne, észrevéve a közeledőket, hogy saját horkoló-horzsoló moraj hanggal magyarázgasson türelmesen és érthetetlenül.